Oldalak

2022. december 31., szombat

A kockás sosem kockázatos

 Mikor kiraktam a már elkészült 109 szövetblokkot, már láttam, hogy az egyszerű kockázás megint látványos eredményt produkál:


Meg még azt is láttam, hogy a maradék tizenegyet sötétebb keretekkel varrom meg, hogy egyensúlyban legyenek a világosakkal és közepesekkel:

 

A végeredmény pillanatnyilag, bár még míg összevarrom, lehet átrakok egy-egy blokkot hol erre, hol arra, ha arrajárok:

Közben Zsuzsi szabott nekem némi varrnivalót, míg itt volt, de még csak nem is azokkal folytatom a varrást, hanem azok maradékával. :o)

Boldog újévet kívánunk!

és

Folt. köv.

2022. december 27., kedd

Új laptophoz új huzat kell

 Tesónk már megint nem figyelt, mikor lecserélte a régi laptopját, hogy az újjal a régi huzat méreteihez igazodjon, tehát új huzat kellett. A régin is ír kobold volt, a mostanira is azt találtam. Világos farmeren fekete farmer rátétminta:


 

Belül egy réteg mintás vászon, nincs közbélés, mert csak por elleni védelemre rendeltetett:

Mikor átadtam mindenki kicsinyellte, hiába mondtam, hogy a megadott méretek alapján varrtam. Aztán jött a megnyugtató fotó, nem lett kicsi, itt már benne lapul a laptop:

Folt. köv.

2022. december 26., hétfő

Karácsonyi neszeszerek

 Mivel két új munkatársnőnk lett idén, egyik régebbi meg maga kért duplikátumot, idén is neszeszereket varrtam a munkahelyi ajándékozáshoz. Mariannak újra egy kutyásat, Szilvi főnökasszonyom több kisebb darabot kapott a tavalyi kiegészítéseként, az új lányoknak pedig igyekeztem személyre szabni, Ildi a fekete-fehéret kedveli, kevés pirossal, Fanni pedig a rózsaszínt is, és a világoskéket is, valamint van egy aranyos kis kutyusa is.

Ezek készültek tehát:







Folt. köv.

2022. december 3., szombat

Előnyös tévedés

Bizony, eltévesztettem a számolást menet közben. Az eredeti tervem az volt, hogy legalább 81 blokkot kéne varrni, hogy azt 9x9-es elrendezésben összevarrva már jó méret babatakarónak, vagy akár kisgyereknek is. Vagy, ha máshogy tartaná úri kedvem, az már jó alap egy felnőtt takaróhoz, valamiféle keretezéssel kialakítva a szükséges méretet.
Amikor azonban nekiláttam megszámolni, hogy mennyinél is járunk, és mennyi kell még a 81-hez, meglepve tapasztaltam, hogy ez a kupac bizony máris 109 darabot tartalmaz:
 

 

Kicsit szétpakoltam (színek szerint), hogy lássam, milyen a választék, ugyanis a 109, az már "szinte" 120, ami pedig 10x12-be összevarrva kiad egy teljes felnőtt méretű takarót, különösebb keretezések és egyéb trükkök nélkül is.
 

 

Az a szükséges plusz 11 db meg észre se veszem, és el is fog készülni, hisz máris kiszabtam:

Folt. köv.

2022. november 15., kedd

Zsófival az élet


 A blog eredeti arculatához való tartalom:


Ami így készült:

 

Mert ez a tündér Zsófi-lány mindenben segít.

Például míg én sütöttem az almás fánkot, addig ő kirakta a "muffinformáit" és megtöltötte őket (kupak-)tésztával:

Valahogy ritkán kerülünk el a varrásig, de azért...


Folt. köv.



2022. október 20., csütörtök

Szülinapi varrás

 Zsófi egyik szülinapi ajándéka tőlem az volt, hogy együtt varrunk. Például a piros sapka párját (ez egy picivel magasabb, mert az összes feliratos részt el akartam használni hozzá):

A következő pedig egy szülinapi hátizsák, Zsófi által választott anyagokból (igen, a minionosból van nekem is bevásárlószatyrom):


Hogy hogy jön össze két balerina és egy csapat minion? Hát egy kifordítható hátizsák négy oldalán:

A tetejére zsinórháznak és mindkét oldal aljára zsinórtartónak egy egyszínű sárgát használtam. A varrás egy pontján mindkét oldal látszik még, a felső zsinórház közös, és kifordításnál az alsó rögzítőkből kell csak kifűzni a zsinór végét, és átfűzni a másik oldaliakba:

Aztán a kifordító lyukat kézzel szépen bevarrjuk. Anya beszúrja a tűt:

És Zsófi kihúzza:

Míg géppel varrtunk, az ölemben ült és a hátravarrás gombot kezelte. :o) Mikor kész lettünk, és egyik oldalra befűztem a zsinórokat, kérdeztem, melyik oldal legyen kívűl, mire ő: balerinás:

Mire befűztem lent is a balerinás oldalon és megcsomóztam, már mondta is, hogy Minionos! (de előbb gyorsan fényképeztünk balerinát is):

Szerencsére Zsuzsi egy zsinór maradék végét mind elhozta a kért 2 méter helyett, mert a szokásos zsinórméretezés ennél a pici zsáknál nem igazán adott teret a karok be-, és kibújtatásának, ezért hamar átfűztem egy kicsivel hosszabbra:

Első próbakörén máris cipelt a bolt fele egy apróval tömött pénztárcát és visszafele némi göngyölt szalonnát és trappista sajtot, hibátlanul teljesítve a feladatát.


Folt. köv.

2022. október 13., csütörtök

Őszi örömök

 Napfényes sétára hívogató legelő:
 

 Káposztás pogácsa:



Talán varrunk is egyszer... :o)

Folt. köv.

2022. szeptember 28., szerda

Nem akarok dicsekedni...

 ... de Zsófi és én ebből a pulcsiból:


 

kb. 10 perc alatt varrtuk ezt a sapkát:

És abban a tíz percben a pulcsi előkeresése, a cérna kiválasztása, a gép átfűzése, a szabás és a varrás is benne volt.


Jó, az igaz, hogy olyan szerencsénk volt, hogy a pulcsi szélessége épp a gyerek fejkörméretének megfelelő volt, és az alján a szegett részt is átmentettük a sapira, így szegni se kellett.

A maradékot se visszük vissza azt hiszem, mivel ennyire cuki lett a végeredmény, akár meg is duplázhatjuk:


Folt. köv.


2022. szeptember 23., péntek

Kis örömökből van a boldogság

 Újabb hét blokkot sikerült kiszabnom:

 
És megvarrnom (ez a piros közép nagyon megdobja a látványt!):

 
A téli szezonra vettem Zsófinak bélelt nadrágokat, és mikor mosáshoz kifordítottam, ezzel szembesültem:

 
Én értem, hogy "olcsó" és hogy egy szezont hordja a gyerek, de ez így szerintem akkor is gáz. Ha már géppel varrták be a kifordító lyukat, legalább a széleket hajtották volna be... No, így nem hagyjuk, már csak azért sem, mert Zsófi ugyan egy szezont hordja, de aztán továbbadjuk, ahhoz meg normális állapotba hozzuk.
Kibontottam a varrást (sötét cérnával volt varrva ráadásul...), befordítottuk a széleket és Zsófival megvarrtuk. Én beszúrtam a tűt és Zsófi kihúzta:

 
Ugye, hogy mindjárt máshogy néz ki, és csak öt perc közös munka volt vele:

 
A konyhában is rekordot döntöttünk szerintem, mivel egy ebédben ötféle zöldséget ettünk (hmm, talán a zöldséges bolognaimban több is volt...). A borsólevest petrezselyemmel és sárgarépával tömtük tele, utána meg sütöttünk ilyen kis fánkocskákat:

 
Amik valójában leginkább a krokettre emlékeztettek, és főzőtökből meg karfiolból voltak, főzve, turmixolva, tojással, teljes kiőrlésű liszttel, sóval, kaporral, borsikafűvel és egy kicsi zsemlemorzsával összekeverve, olajban kisütve:

Nekem is nagyon ízlett és Zsófi is zabálta, bár szerencsémre ő amúgy is falja az összes zöldséget, amivel eddig kínáltam. :o)
Zárásként pedig újabb hét blokk kiszabva:


Folt. köv.

2022. szeptember 7., szerda

Életjel

 Nehéz nyarunk, különösen augusztusunk volt. Fogalmazzunk így: családi problémák. Nem volt kedv és energia, néha idő se a varrásra.

Ezek után ez:


szerintem egészen örömtelinek mondható látvány.

Lett belőle ennyi folt, amik türelmesen várják, hogy meg is varrjam őket valamikor:

Folt. köv.


2022. augusztus 22., hétfő

Újra mentve

 Hajdanában-danában vettem én egy kétrészes szabadidő garnitúrát. A kapucnis pulcsiját elhordtam farmerrel, a nadrágja meg rövid volt. A bokám fölött harangozott, ezért levágtam térdnadrágnak.

Ezen dolgok több, mint tíz éve voltak (legalább, dátumokkal sosem voltam jóban), a 38-as méretről kinyúlott a nadrág 40-esre, majd 42-esre, sőt kismama nadrág is volt két éve nyáron. :o)

Mindennek ellenére az anyag csak engedett, de nem ment tönkre, nem bolyhosodott... tehát még egy esélyt adtam neki, ezúttal térd fölé vágtam és a középső varrást, ahol kezdett megpattani néhány szem, egy hosszú varrással kiváltottam:


Van még pár hete talán ezen a nyáron is, és jövő nyáron megnézzük, megérte-e azt a tíz perc munkát.


Folt. köv.

2022. augusztus 9., kedd

Már megint mifene

 Valaki mondja meg, hogy lehet hímzésmintát fekete farmerre felmásolni papírról! Amíg válasz érkezik, sajnos kénytelen vagyok átvarrni a papíron:


 De mivel a minta sok vonalból áll, a papíron csak jelölésnek varrok át, sok apró öltéssel, hogy aztán könnyű legyen letépkedni:

Aztán jöhet a varrógép, keskeny, sűrű cikkcakköltése és csíkról csíkra feltöltöm a kézi varrás vonalait:

Aki elég régen olvassa a blogot, az alábbi képről már gyanakodhat, hogy nem Odin-os kenyereskosár volt a cél:

 
Ha az oldalsó részeket emígyen fordítjuk, ahogy a használat megkívánja, akkor már tuti nem cukorkakínáló, vagy levéltartó:
 

És ez volt az a pont, hogy a helyére próbáltuk, és mind hossz-, mint oldalirányban túl volt méretezve, hol egy, hol kétujjnyival is. Ezért szoknyarész levágás után (én próbáltam becsülettel lebontani és átszabni, de több helyen is kilyukadt az anyag bontás közben) új palástok és sarkok szabása-varrása után elkészült az átméretezett változat:

Nem látványos a különbség, és igaziból nem ilyen girbe-gurba a végeredmény se, mint ahogy fényképezni sikerült:

Nos, 7 éve már volt itt ilyesmi, de bátyánk új kocsit vett, és a bolondbékás karfa-huzatát a régi kocsival továbbadta. Ha minden igaz (ezzel védekezett legalábis), a mérete úgyse lett volna jó az új helyen:

Reméljük, a következő varrnivaló nem javíttatja magát, miután elkészült!


Folt. köv.