Oldalak

2023. július 12., szerda

Saját részre

 Míg vártam, hogy Zsuzsi megmérje a további két varrógépét, magamnak is varrtam. Tiszta szerencse, hogy elöl volt ennyi farmer, mert a régen varrt, és azóta javított kistáskám sajnos végképp megadta magát az enyészetnek. (egész jól bírta, ha azt nézem, hogy a javítása is 2019-ben volt.

A tervem persze kék-piros volt némi világossal. A két körből álló applikált virágot is régóta nézegettem, de mivel túlméreteztem a köreimet, így módosítanom kellett a tervem, és nem lett száruk-levelük, ellenben összefirkáltam őket cérnával:

A forma a már jól bevált, és sokszor megvarrt kis válltáska lett, amit ráadásul arról a táskáról mintáztam, amit most cserélni akarok. :o)

Bélelve is van, szőlős-sajtos-térképes vászonnal, és a cipzárja is piros:

Közben máris folytatom a varrógéphuzatokat, a második több zöldet tartalmaz.


Folt. köv.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése