Oldalak

2020. március 25., szerda

Csak vidáman!

Első vidámság egy cuki békafej, neszeszeren:


 Ami amúgy tolltartó lesz, de nem iskolai, hanem munkahelyi. Az eredeti színei meg minden fénynél fényképezhetetlenek:


 Méretét tekintve húsz darab filctollnak, egy kis fogónak és némi apróságnak kellene beleférnie. Ilyenek hiányában tíz darab tollat és az ollómat próbáltam bele:


 Tágas a belsőtér, elvileg a munkahelyi belevalók is elférnek majd benne. A cipzár használatát két kis fül könnyíti meg.


 Aztán jött egy kikerülhetetlen prototípus. Maszk. Bár ne kellett volna sose megtanulnom, de ez van. Ugyan nem terveztem sorozatvarrást (azt meghagyom azoknak a kézműveseknek, akik most erre kellett átálljanak, hogy a bevételüket tudják fent tartani), sőt, talán nem is varrtam volna egyet sem, ha sógorom meg nem kér, hogy munkájából adódóan neki szüksége lenne néhány darabra.
Leírást és videót mindenhol találni már hozzá, én egy hajtogatott, rém egyszerűen megvarrható darabot választottam.
Azért természetesen itt sem hazudtolom meg magam, ha már nyomasztó az apropó, legalább a maszkok legyenek vidámak.


 Tehát az első próba mindjárt egy elefántos anyagból készült, legfőképp azzal a céllal, hogy mivel sógorom három gyerekes apuka, az első találkozás inkább megnevettesse a gyerekeket, mint megijessze. Igen, apa néha maszkot fog viselni...


 Nagy mázlim volt, a kinézett minta méretei tökéletesen illetek a felhasználó fejére. :o) Belül dupla réteg fehér vászon, és igen, tisztában vagyok vele, hogy a fertőtlenítés és forró vasalás a színes, nyomott mintának nem fog jót tenni, de bízom is benne, hogy nem kell sokáig hordani ezeket a divatos kiegészítőket! Ha nagyon megfakul az elefánt, majd legfeljebb varrok másikat!
Időm az van. :o)



Most tehát sorozatvarrás (mégis), igyekszem mindegyiket más anyagból varrni, hogy könnyebb legyen azonosítani, melyik volt rajta, melyik nem.


Folt. köv.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése