Oldalak

2012. december 20., csütörtök

Egyszerű ajándék munkatársaknak

 

Vagyis, házi muffin, díszcsomagolásban. (azt nem mondtam, hogy gyors) Az idén nálam divatba jött narancsos muffinokat sütöttem, a minimuffin-tepsiben, majd narancsmázba mártottam a tetejüket. A máz egyszerű, 30 dkg porcukorhoz fél deci folyadék, ezúttal a narancsok leve, de az eredeti receptben rum, és két kanál víz. Alaposan kikeverni, és már kenhető is.
Ebből lesznek a jó kis fényes galócák:

A csomagoláshoz több (sok) utunkba eső boltba nézzünk be, karácsonyi mintás tálat-tálkát-tálcát-kosárkát-sütőformát keresve, aztán érjük be két tűrhető műanyag tállal:





Pakoljuk meg őket a muffinokkal (a jobb oldalira a fényképezés után még egy sort raktam): 



 Aztán ügyeskedjük bele a virágboltban vett celofánba, kössük meg (dupla) szalaggal, esetleg adjunk hozzá egy-egy szintén kézzel készült karácsonyi díszt, és kész is:




Ha olyan kedves munkatársaitok vannak, mint nekem, (akkor egyrészt megérdemlik) nagy tetszésre számíthattok. De jó ötlet lehet olyan ismerősöknek-barátoknak, akikkel amúgy nem vesztek egymásnak ajándékot (vagy, ahol nem beszéltétek meg, és nem tudjátok, mire számítsatok).

Folt. köv.




2 megjegyzés:

Vica írta...

Jó ötlet ez a muffin kosár, a narancsos máz pedig még jobb. Ezt a mázt én is kipróbálom. :-))

Hegemony77 írta...

Hát nagyon aranyos vagy, hogy így megleped a munkatársaidat! És milyen szépek azok a muffinok! Én mostanában beleteszek a közepébe egy (vagy sok) csokidarabot, és úgy sütöm meg :))

Megjegyzés küldése