Végre elérkezett a tavasznak az a pillanata, mikor a friss, tavaszi zöldségek már nem a szívemhez kapok/elfordulok árakon kelletik magukat a standon, és így eljöhet a tavasz nálunk gasztronómiailag is hivatalos elismerésének számító első saláta elkészítése (és elfogyasztása). Felváltva a téli csemegeuborka, és anyukám isteni káposztasalátájának idényét.
Összetevői: retek, megmosva, csak a legszükségesebben meghámozva, és vékony karikákra, félkarikákra vágva, a méretétől függően. Azért ne legyen túl vékony, mert akkor a legjobb részét veszti el, a ropogását. A másik ropogós rész a zöldpaprika. Aminél a ropogósságán kívül egy fontos dolog van, hogy édes legyen. Mert elrágcsáltam már életemben elég sok fűszálat, nincs ezzel semmi baj, de ha paprikát eszek, akkor nem akarom ugyanazt az ízt érezni. Szerintem a gazízű paprikán a cukor sem segít, még lecsóban sem, hát még, ha nyers valójában fogyasztjuk. Szóval édeskés paprika. Fél, vagy negyed karikákra vágva, mikor hogy van kedvem, néha rusztikusabban készítem, ilyenkor jó nagy darabokban van minden benne, néha meg türelmesen felvagdosom kicsire a dolgokat, hogy homogénebb legyen a végeredmény.
Végül, de nem utolsósorban, az újhagyma. Ebből is jó darabot karikázok bele, zöldjét, fehérjét vegyesen. Kriszti még friss uborkát is aprít a részébe, de én, finnyás kisasszony, azt sem eszem meg.
Mivel ez a saláta éppen a zöldségek ünnepléséről szól, nem szoktam túlfűszerezni, egy kis só, bors, és mehet is rá a tejföl. Még nem említettem, de pont olyan mértékben szeretem a tejfölt, mint amennyire nem eszem meg a ketchupot, mustárt, tormát, és a majommézet (gyerekszáj, imádom:)). Ez utóbbiak egyetlen esélye nálam, ha valamilyen húsétel, vagy a sütés előtt rákent szósz összetevői (lásd a görög csirkét). Szóval tejföl. Nekem ez a remek tejtermék megfelel virslihez, salátához, főtt kukoricához, parizeres kenyérhez, azt kell, mondjam, szinte bármilyen kajához. Mert ha azt vesszük, a jó kis túrógombóc mellett is helye van, igaz, hogy akkor alaposan megporcukrozva, vagy az egyre jobban elterjedő, porcukros tejföl és háztartási keksz rétegzéséből felépülő, roppant egyszerű, ám roppant finom süteményben. Vagy a tejfölös lepényben, erre lejjebb még visszatérek.
Amíg ezt a kitérőt megtettem, már össze is kevertem a salátát, amihez már csak a finom, friss kenyér hiányzik. No meg, ha éhes is vagyok (nem csak tavaszt ünneplő), akkor pár felkarikázott virsli, meg egy dózis reszelt trappista sajt, mert nem vagyok az a csak zöldséggel jóllakó fajta.
De zöldségek nélkül is hiányosnak érezném az életemet. Biztos ezért van, hogy olyan sokat beszélek össze belőlük. :)
No, akkor még a tejfölös lepény. Szintén a menyecskefejes szakácskönyvből (kincs az a könyv, mondom én). Felejthetetlen, és eltéveszthetetlen recept.
Hat tojás sárgáját kikeverjük hat evőkanál cukorral, majd felváltva hozzákeverünk hat evőkanál lisztet, és hat evőkanál tejfölt. Megjegyzem, ha elég magas a tál, egyben bele lehet borítani mindent, a lényeg, hogy ne legyen porlepte az egész környék. Aztán beleforgatjuk a hat tojás kemény habbá vert fehérjét, óvatosan. Én úgy szoktam gyorsítani a dolgot, hogy egyik tálba rakom a fehérjéket, a másikba minden mást, és a robotgéppel előbb felverem a habot, majd alacsony fordulatszámon összekeverem a többi alkotórészt. Így a habverő fejeket csak egyszer kell elmosni, és a hab eddigre pont annyit pihen, hogy könnyedén kicsusszanjon a táljából.
A kész tésztát kikent, kilisztezett tepsibe borítjuk, (alkalmasint kicsit lenyalakodunk a tetejéről), aztán forró sütőben addig sütjük, míg a teteje aranybarna nem lesz. Egyszerűen, nagy lángon, kivéve az enyémhez hasonló, macerás sütőket; de ezt mindenki maga tudja, ahogy azt kedves névrokonunk, Matula bácsi mondta a Tüskevárban. A felejthetetlen Bánhidi László alakításában még inkább emlékeztet apai nagypapánkra, aki - de meglepő - szintén Matula bácsi volt, és a családi elbeszélések alapján az ő Tutajosa legidősebb unokabátyánk volt, aki sokat nyaralt náluk.
De visszatérve a lepényhez, ha kicsit kihűlt, (és jól kilapult, ne is törődjünk vele), nagy kockákra vágjuk, és tálalhatjuk is. Önmagában is teljesen megállja a helyét, de persze mogyorókrémmel, vagy bármilyen lekvárral is kitűnő, sőt, múltkor a rakott palacsinta mintájára baracklekvárral és darált, cukros dióval ettem, isteni volt. Érdemes kipróbálni!
Folt. köv.
Összetevői: retek, megmosva, csak a legszükségesebben meghámozva, és vékony karikákra, félkarikákra vágva, a méretétől függően. Azért ne legyen túl vékony, mert akkor a legjobb részét veszti el, a ropogását. A másik ropogós rész a zöldpaprika. Aminél a ropogósságán kívül egy fontos dolog van, hogy édes legyen. Mert elrágcsáltam már életemben elég sok fűszálat, nincs ezzel semmi baj, de ha paprikát eszek, akkor nem akarom ugyanazt az ízt érezni. Szerintem a gazízű paprikán a cukor sem segít, még lecsóban sem, hát még, ha nyers valójában fogyasztjuk. Szóval édeskés paprika. Fél, vagy negyed karikákra vágva, mikor hogy van kedvem, néha rusztikusabban készítem, ilyenkor jó nagy darabokban van minden benne, néha meg türelmesen felvagdosom kicsire a dolgokat, hogy homogénebb legyen a végeredmény.
Végül, de nem utolsósorban, az újhagyma. Ebből is jó darabot karikázok bele, zöldjét, fehérjét vegyesen. Kriszti még friss uborkát is aprít a részébe, de én, finnyás kisasszony, azt sem eszem meg.
Mivel ez a saláta éppen a zöldségek ünnepléséről szól, nem szoktam túlfűszerezni, egy kis só, bors, és mehet is rá a tejföl. Még nem említettem, de pont olyan mértékben szeretem a tejfölt, mint amennyire nem eszem meg a ketchupot, mustárt, tormát, és a majommézet (gyerekszáj, imádom:)). Ez utóbbiak egyetlen esélye nálam, ha valamilyen húsétel, vagy a sütés előtt rákent szósz összetevői (lásd a görög csirkét). Szóval tejföl. Nekem ez a remek tejtermék megfelel virslihez, salátához, főtt kukoricához, parizeres kenyérhez, azt kell, mondjam, szinte bármilyen kajához. Mert ha azt vesszük, a jó kis túrógombóc mellett is helye van, igaz, hogy akkor alaposan megporcukrozva, vagy az egyre jobban elterjedő, porcukros tejföl és háztartási keksz rétegzéséből felépülő, roppant egyszerű, ám roppant finom süteményben. Vagy a tejfölös lepényben, erre lejjebb még visszatérek.
Amíg ezt a kitérőt megtettem, már össze is kevertem a salátát, amihez már csak a finom, friss kenyér hiányzik. No meg, ha éhes is vagyok (nem csak tavaszt ünneplő), akkor pár felkarikázott virsli, meg egy dózis reszelt trappista sajt, mert nem vagyok az a csak zöldséggel jóllakó fajta.
De zöldségek nélkül is hiányosnak érezném az életemet. Biztos ezért van, hogy olyan sokat beszélek össze belőlük. :)
No, akkor még a tejfölös lepény. Szintén a menyecskefejes szakácskönyvből (kincs az a könyv, mondom én). Felejthetetlen, és eltéveszthetetlen recept.
Hat tojás sárgáját kikeverjük hat evőkanál cukorral, majd felváltva hozzákeverünk hat evőkanál lisztet, és hat evőkanál tejfölt. Megjegyzem, ha elég magas a tál, egyben bele lehet borítani mindent, a lényeg, hogy ne legyen porlepte az egész környék. Aztán beleforgatjuk a hat tojás kemény habbá vert fehérjét, óvatosan. Én úgy szoktam gyorsítani a dolgot, hogy egyik tálba rakom a fehérjéket, a másikba minden mást, és a robotgéppel előbb felverem a habot, majd alacsony fordulatszámon összekeverem a többi alkotórészt. Így a habverő fejeket csak egyszer kell elmosni, és a hab eddigre pont annyit pihen, hogy könnyedén kicsusszanjon a táljából.
A kész tésztát kikent, kilisztezett tepsibe borítjuk, (alkalmasint kicsit lenyalakodunk a tetejéről), aztán forró sütőben addig sütjük, míg a teteje aranybarna nem lesz. Egyszerűen, nagy lángon, kivéve az enyémhez hasonló, macerás sütőket; de ezt mindenki maga tudja, ahogy azt kedves névrokonunk, Matula bácsi mondta a Tüskevárban. A felejthetetlen Bánhidi László alakításában még inkább emlékeztet apai nagypapánkra, aki - de meglepő - szintén Matula bácsi volt, és a családi elbeszélések alapján az ő Tutajosa legidősebb unokabátyánk volt, aki sokat nyaralt náluk.
De visszatérve a lepényhez, ha kicsit kihűlt, (és jól kilapult, ne is törődjünk vele), nagy kockákra vágjuk, és tálalhatjuk is. Önmagában is teljesen megállja a helyét, de persze mogyorókrémmel, vagy bármilyen lekvárral is kitűnő, sőt, múltkor a rakott palacsinta mintájára baracklekvárral és darált, cukros dióval ettem, isteni volt. Érdemes kipróbálni!
Folt. köv.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése