Oldalak

2022. április 24., vasárnap

Már megint a minionok

Kriszti indította el a lavinát (nem a ruhatárból, az Rejtő) azzal, hogy kitalálta, két kis ikersrác ismerősnek takarókat kéne varrni egy Minionos, nagy párnahuzatból. Mivel neki Zsófi mellett nem jut valami sok ideje a varrásra, elvállaltam, hogy segítek. Szétbontottam a huzatot, aztán konstatáltuk, hogy a hátlapnak szánt anyag nem elég nagy, így azt lecseréltük egy másik, szóba jöhetőre. Picikét a panelek oldalából levágtam, hogy a figyelmetlenül csak egy hossznyira vett flízből kiteljen a két darab bélése. A steppelés egyszerű volt, a hátlap felől varrtam, ami kockás. Aztán nézegettem, hogy nem lesznek valami nagy takarók, hamar kinövik a fiúk. Aztán eszembe jutott a "quilt as you go" technika, ahol a normál sorrendtől eltérően nem az előlap összeállításával kezdünk, hanem annak darabjait úgy varrjuk össze, hogy darabonként, és az összevarrásnál szendvicseljük a béléssel, és a hátlappal, így maradék flíz csíkokkal, és az eredetileg hátlapnak szánt világoskék anyaggal körben megnagyobbítottam őket. Így már közel méterszer méteresek lettek, már csak a szélükre kellett szegőpánt. Kézenfekvő választás lett volna a hátlap kék-fehér kockás anyaga, de egy hirtelen ötlettel sárga keretet kaptak. Így kicsit úgy néznek ki a kész takarók, mintha a National Geographic címlapjai lennének. :)



Folt. köv.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése