Oldalak

2012. január 27., péntek

Inspiráció/turkáltam

Keresztanyai kötelességeimnek eleget teendő, farsangi jelmezt készülök varrni. Mivel az ovis keresztlányomról van szó, természetesen valami Barbie-s, hercegnős ruha a rendelés. :o) Gondoltam, ha már lúd, legyen kövér, legyen valami rózsaszín szépség, tüllös alsószoknyával (mert szeretem a kihívásokat).
Először is a tüllt szereztem be, mert emlékeztem egy boltra, ahol sokféle van, és jó áron. Vettem három métert, amibe Vivinek is számoltam egy nyári ünneplős szoknyát, tavaly, mikor esküvőre mentünk, jól jött volna egy, a számtalan rózsaszín felsője valamelyikéhez.
Később rájöttem, hogy ez így gombhoz a kabátot eset, mert a megfelelő árnyalatú, mintás, rózsaszín vásznat már sokkal nehezebb volt fellelni. Persze, vehettem volna fényes, sima szatént is, az hercegnősebb, de szeretném, ha nyári ruhának is tudná majd hordani Gréti, nem csak erre az egy napra, farsangra lenne jó neki. Jó pár boltot bejártam a körúton, és környékén, sikertelenül, aztán kiterjesztettem a keresést a turkálókra is. A Deák Ferenc tér mellett találtam ezt a blúzt, ami első lehetőségnek nem is volt rossz, viszonylag könnyen át tudnám alakítani, és a valóságban közelebb van a színe is a tülléhez:


Mivel épp 50%-os kedvezményes napjuk volt, vettem még pár dolgot, a tavaszi-nyári gyerekruha terveimhez:





Végül szerdán, mozi előtti séta közben akadtam rá a megfelelő vászonra, a Mester utcánál levő, régi-régi méteráru boltban. Pont jó a rózsaszínsége, és imádnivaló margaréták borítják, szerintem tökéletes.


Az ára is csodás, 500 forint méterenként, tehát, gondolom, poliészter-pamut keverék, de mivel nekem azzal jók a tapasztalataim, mind viselés, mind kezelés szempontjából, hát gyorsan vettem pár (öt) métert. Meg akkor már "Ennyiért?" felkiáltással a kék hátterű változatból is mind a majdnem három métert, amijük volt.


Hát nem helyesek? :o)

Talán már a ruhával...


Folt. köv.

1 megjegyzés:

Huligánlány írta...

Turkálás rulez!
Kedvencem a Teréz körút legelején, a Király utcától egy saroknyira az Oktogon felé, 1000-./kiló a méteráru is...és állandóan akcióznak:-)

Megjegyzés küldése