Oldalak

2010. július 19., hétfő

Kalap

Ebben a melegben érdekes elvont fizikai meglátásra jutottam:
A kreativitásnak elég alacsony a forrpontja, 30 fok felett szinte teljesen elpárolog. Fejben még csak-csak megmarad, de hogy az ember lánya nekiálljon kivitelezni...
De azért mégis csak odaplántáltam magam a varrógéphez tegnap, igaz, kevésbé kreatív dolgot varrni.
Az úgy van, hogy az ember lánya szívesen megteszi a párjának, hogy megvarr mindent, amit az kitalál, és lehetséges, még ha a gyakorlati kivitelezés néha próbára is teszi a tudását. De hát, ettől erősödik az a tudás, nemde?
Most épp az alpinista sisakjára kért egy levehető farmerkarimát az édes, koszos, nyári munkákhoz nap-, és porvédelemre szolgálót.
Egy darabig csak nézegettem a sisakot, ami persze korántsem egyszerű formájú, de aztán csak nekiálltam méregetni, szabni, és varrni, aminek legalább áldozatául esett egy eddig még ki nem szanált melós farmernadrágja is.
A kívánt körméretből egy ellipszist rajzoltam, pusztán próbálgatós, méregetős alapon, semmi egzakt tudomány. Ezt használtam belső ívnek a karima szabásmintájához, körben rámértem 8 cm-t, és a két hosszanti végén elvágtam, sőt, kicsit ék alakban ki is vágtam belőle, tudván, hogy a farmernek még duplán sincs elég tartása ahhoz, hogy ne legyen kajla, így meg azért szebb lesz. Ez után a kapott karima szabásmintát négyszer kivágtam farmerből, kettőt-kettőt összevarrtam, majd a két darabot is, és az egészet körbe-körbe, csigavonalban haladva összesteppeltem. A két fél karima összevarrásáról még annyit, hogy egy darabig filóztam, hogy hogy fogok majd négy réteghez hozzávarrni egy ötödiket, a felső karimát, ezért végül azt csináltam, hogy a két-két, szabásvonal mentén összevarrt darabon az oldalvarrások mentén levágtam egy-egy réteget, figyelve, hogy összeillesztendő végeken egy-egy alsó, és felső ráhagyás maradjon meg. Aztán átlapoltam őket egymáson, és mindkét oldalról levarrtam. Így legalább már csak három réteg maradt. :)
Végül hozzáillesztettem a két betoldott gumidarabbal készült felső karimát, ami egyszerű csík, a kívánt hosszban, letisztáztam az összevarrást, és lefelé le is tűztem.
És kész. Így leírva milyen kis egyszerű, nem? :)



Mára azonban elég jól lehűlt a levegő, kreatívkodnék, de inkább megyek a lemaradásaimhoz, édesem már szétbontott nadrágjához, és Dóri blúzához, bár még mindig nem találtunk hozzá jó csipkét.

Folt. köv.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése