Oldalak

2021. október 21., csütörtök

Folyton választanunk kell

 Mivel "csak" 28 blokkot kellett megvarrnom, viszonylag hamar elkészültek. Látható, hogy a csíkosból két irányban is szabtam, azonban még így is kevesebb lett hattal:

 
 

De azt a hiányt megoldotta némi egészen sötét kék vászon:


 

Aztán amint elaltattam Zsófit, nekiláttam kirakózni. Gondoltam, itt már túl sok lehetőség nem lesz, kékek a kékek mellé:

Vagy négy sarok és két felező:


A kedvenc részem azért az volt, mikor Zsuzsi felvetette, hogy a szürke sorokat betehetném a kékek közé... mondjuk, hogy azokat már összevarrtam, az kissé ellehetetlenítette azt a próbát. De akkor még mindig jött azzal, hogy a két hosszanti oldal felétől tegyem át a sötétkékeket a rövidebb oldalak feléhez:



 

Mint legtöbbször, most is megoszlottak a szavazatok, de legalább nem hárman háromfelé szavaztunk. :o)



Folt. köv.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése