Oldalak

2018. november 29., csütörtök

Új varrógép

Az úgy történt, hogy míg a kamionos táskát varrtam, egyszer csak borzasztó hangja lett a varrógépemnek. Szétszedtem, kitakarítottam, megolajoztam, összeraktam és semmi nem változott. Szörnyű csörömpölés mellett varrt ugyan, de nem akartam végképp tönkretenni, ezért inkább félretettem, és elkezdtem szerelőt keresni. Ami vidéken egyáltalán nem egyszerű. Addig viszont nem tudtam varrni, és ez néhány nap után erős elvonási tüneteket okozott, ráadásul ott állt szemrehányóan egy félbehagyott applikálás is. 
Mit tehettem volna mást (párom erős ráhatása mellett) rendeltem egy új gépet a netről. Igazából én egy sokkal szerényebbel is beértem volna, de páromnak megtetszett a vagány fekete szín, ezért Toyota Super Jeans 26 lett a kiválasztott.



Hogy miért mégis 34-esem lett? :o)
Mert a Varrógépcentrum nem kapott az aznapi szállítmánnyal 26-ost, és ezt ajánlották helyette. Kicsivel volt drágább, és addigra már majdnem egy hete nem varrtam, hát elfogadtam az ajánlatot.
Egyelőre ismerkedünk, befejeztük a kamionos táskát, átalakítottunk együtt már két nadrágot, és kipróbáltam az összes öltésfajtát is rajta. Eddig igen jó a viszonyunk.
Legközelebb az első kreatív közös munkákkal...


Folt. köv.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése