Oldalak

2018. március 16., péntek

Julianna rózsája

Minden egy rózsával kezdődött...


 Kedves ismerősünk édesanyja készítette ezt a kis terítőt, mint már annak idején is írtuk, direkt nekünk horgolta, kifejezetten azzal a szándékkal, hogy varrjuk bele valamibe. Hát végre az egyik (mert van ám még egy...) megtalálta a helyét egy kistakaróban.


A fehér horgoláshoz mindenképp valami olyan színt akartam, ami kiemeli, és mivel rózsaminta a fő motívuma, a rózsaszín adta is magát, de egy színből néha unalmas foltost varrni, így jött a képbe még a kék is. No meg azért, mert ebből a két színből voltak körcikk maradékaim egy másik munkából, amikből virágokat formázhattam a kiegészítő blokkokhoz.


A szegélye rózsaszín pöttyös anyagból lett, úgy, hogy mikor szavaztunk róla, még a párom is ezt választotta, mert szerinte az egész képet ez keretezi megfelelően... bár előtte bármelyik kék keret jobban tetszett volna neki.


Kész mérete 120x130 cm, és mivel a flíz bélés elég vastag, így csak paplanszerű tűzéseket kapott, hogy ne legyen túl kemény a sok steppeléstől. Minden blokkot kereteztem, és a minták után vonalaztam be:


A takaró nevénél aztán nem is kellett sokat gondolkozni, hisz Julianna a kedves néni neve, és ez bizony az ő rózsája. :o)

Vagy baglyokkal, vagy falvédő rendeléssel, vagy valami gyors sikerélményt adó aprósággal...


Folt. köv.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése