Oldalak

2015. október 16., péntek

Mikulás zsák (vagy egyéb összehúzható zsákocskák) varrása

Mivel elég egyszerű a dolog, hamar megtanulható, még azoknak is, akik nem érzik magukat varró zseninek, és csak egyszer kell elkészíteni, aztán évekig lehet használni. Nem is beszélve arról, hogy más anyagból még számtalan egyéb célra is megvarrható ugyanez a fazon, kisebb, vagy nagyobb méretben, a metódus ugyanez lesz.
Jelen - Mikulásos - változat méteráruból készült, de maradékból, vagy akár alkalmas mintájú konyharuhából, textil szalvétából, turkált pizsamából, stb. is szabhatjuk, ha kiadja a méretet.

Én a 140 cm széles textilből indultam ki, 30 centit vettem belőle. A két szélén levágtam a vastagabb, szövött széleket, majd a textilcsíkot négy, egyenlő széles részre vágtam, és a darabok alját-tetejét is merőlegesre vágtam. Így kb. 32x30 cm-es darabokat kaptam. 

Amint a képen is látható, kell majd még hozzá szaténszalag is, de erről később. :)
A téglalap egyik hosszabb oldalát kinevezzük a leendő zsák tetejének. Az anyag visszáján feljelöljük a majdani zsinórház helyét:
Először egy centi behajtást:
majd a zsinórház szélességét, itt most ez 4 centiméter:
majd azt a vonalat, ahova a zsinórház tetejét le kell hajtanunk, vagyis még egyszer 4 centimétert. Ezen 4 centis rész felső fele lesz a zsinórház nyílása, a képen X-szel jelölve, ott nem varrjuk össze!

Mivel a zsinórháznál majd behajtjuk az anyag vágott szélét, így ott nem kell, de a többi három oldalon eltisztázzuk a széleket.
balra, fent és jobbra tisztázandó

a sima cikkcakköltés is teljesen megfelel a célra
Ez után színével befelé, hosszában félbehajtuk, és a széleket összegombostűzzük a varráshoz:
ne feledkezzünk el a nyílás nyitva hagyásáról
tehát a jelölt részen ne varrjuk össze
Így kell kinéznie készen, ha nem felejtkeztünk el a kihagyásról:

Jöhet a zsinórház, hajtsunk befelé körben a jelölés szerint először egy centit:
aztán még négyet:
Majd a lehajtott rész alját keskenyen tűzzük le. Mivel itt, a Mikulás zsákocskánál azt szeretnénk, hogy az összehúzás felett kis fodor keletkezzen, a zsinórházat hosszában még el kell feleznünk, és a felezővonalat is letűzni, így a zsinór a középen levő házban fog futni.
A varrás kész is. Most már csak a szalagot kell a zsinórházba fűznünk. Egy biztostű segítségével ez könnyen megoldható.




Íme, a kész zsákocskánk, kiterítve:

és összehúzva:


Ugye, nem is volt nehéz? Most aztán készülhetnek a tisztasági csomagok, tornazsákok, pici ajándéktasakok (amikből adventi naptár is összeállítható), stb. Jó varrogatást!

Folt. köv.

2 megjegyzés:

Unknown írta...

Sziasztok! Megkérdezhetem mekkora lesz a kész zsák?

a Matula ikrek írta...

Szia, kb. 15 centi széles lesz, és 24 magas, ha körben egy centis varrásráhagyással számolunk.

Megjegyzés küldése