Oldalak

2012. május 31., csütörtök

Kockás szoknyák

Vannak a férfiingek, amikből kiszabható egy gyereknadrág, és a maradék is jó lesz még valamire. Meg vannak a férfiingek, amikből az útban levő, nem megfelelő méretű mellzsebük, rövid ujjuk okán nem szabható ki gyereknadrág, hiába is terveztük el szépen. Akkor szétteregetjük a "kifilézett" darabokat (majdnem pont úgy csináljuk, mint Bonnie), és nézegetni kezdjük, hogy mi legyen belőle.
És a hátán a két karkivágás elkezd a farmereken levő svédzsebre emlékeztetni.


Ekkor már tudjuk is, hogy mi legyen a sorsa, a sok nadrág után, már csak az univerzum egyensúlya érdekében is, legyen szoknya. Így készült:

Félbehajtjuk az ing hátát, kicsit szelidítünk az alja ívén, és egyformára vágjuk a széleket:

Bejelöljük a fele magasságát, a hajtáson is,


meg a külső szélén is, utóbbinál teljes magasságnak a képzeletben (nálam a vágóalátét vonalaival) sarkosra kiegészített hosszat véve:


Aztán a két jelölés között, az alja ívét követve, félbevágjuk a darabot:


Ezekből lesz a szoknya eleje és háta. Az elejéhez kell még két formára szabott pánt, a zsebek szélének elszegéséhez, és két zseblap, a rászabott csípőrésszel (a hiányzó sarok kiegészítéséhez mintának használhatjuk a hátát):



Az íves alátéteket bevasaljuk merevítő közbéléssel, és színt színére fordítva a leendő zsebnyílások szélére varrjuk:


Tipp: mivel a bevasalatlan anyag jobban nyúlik, a varrásnál könnyebb a dolgunk, ha ez a réteg van felül, így könnyebben tudjuk igazgatni, míg a bevasalt alsó réteggel semmi gondunk:


A varrásráhagyást bevagdossuk, majdnem a varrásig, hogy szebben be tudjuk fordítani a pántot:

A befordított pántot levasaljuk, majd letűzzük. A körben letisztázott zseblapot a helyére illesztjük, gombostűzzük, és a visszájáról körben rátűzzük a zsebet a szoknyára:


Így néz ki a visszájáról:


Miután az eleje a két vagány zsebbel elkészült, színt színére fordítva a hátával, összevarrjuk a két oldalvarrást. Lemérjük a szoknya felső szélét, és gumiházat szabunk hozzá, egy, vagy akár két darabból, ahogy az ing alkatrészeiből kikerül:


Az öv részeit összevarrjuk, kis nyílást hagyva egyik olalon a gumi befűzéséhez, aztán színéről felvarrjuk a szoknya derekára, majd félbehajtjuk, és a belső oldalon, a felvarrás ráhagyását az övbe simítva, a még levarratlan oldal ráhagyását is szépen behajtogatva, letűzzük a gumiházat. A szoknya alját keskenyen, duplán felhajtva tűzzük le, fűzzünk gumit a derekába, és kész is:


Persze nem egy készült, a már megkezdett, lila-fehér kockás hálóing hátának felső része is ugyanerre a sorsa jutott:


Már a Meskán.

Folt. köv.

5 megjegyzés:

Hegemony77 írta...

Nagyon jók lettek a szoknyák!

a Matula ikrek írta...

Köszi! :o)

Pam írta...

Beautiful little skirts! I especially like the red and white gingham one, with the pocket. I do like pockets in skirts!!! Thanks for linking up with @ Threading My Way...

a Matula ikrek írta...

Thanks Pam. :o)

La La Lauren!!! írta...

Thank you so much for posting to Refashion Co-Op’s Refashion First Friday! I love what you did with the skirts!
LaLaLauren
Editor
Refashionco-op.blogspot.com

Megjegyzés küldése