Például várjuk meg, amíg a férjünk lánya megkér, hogy segítsünk neki esküvőre való, visszafogott ruhát turkálni, és a körúti turkálók végigjárása helyett inkább nézzünk körül otthon, hogy nem tudnánk-e a meglevő készletekből megoldani a dolgot.
Találjuk meg azt a korall színű, kevert szálas anyagot, ami eszünkbe jutott, meg még vagy három más, szóba jöhető dolgot, aztán mutassuk meg az említett leányzónak.
Értsünk vele egyet abban, hogy a ferdéből szabott, lefelé nagyon kicsit bővülő, apró virágos, sifonszerű szoknya remek lenne egy miniruhának.
Vegyünk ki Burdából egy egyszerű tubusruha szabásmintát. Jöjjünk rá, hogy a lefelé bővülő szoknya egyik oldalán körcikk betoldás van, ami igen hülyén mutatna a tubusruha szűk szoknyájában. Sebaj, legyintsünk, akkor csípőtől lefelé bővül a szoknya, az is nagyon csinos lesz.
Hallgassuk meg és adjunk helyt a delikvensnek a kivett szabásmintától eltérő formájú nyakkivágás kérelmének.
Ez után szabjuk ki a ruhát a szoknyából, varrjuk be a szűkítőit, varrjuk össze az oldalát és a vállát, a nyakkivágást meg csak annyira vágjuk ki, hogy átférjen a leendő tulaj feje rajta.
Innen jön az igazi móka, vagy százhússzor próbáljuk rá a ruhát az alanyra, mindannyiszor fedezzünk fel újabb nyeklést-nyaklást-kipúposodást-löttyedést; majd ezeket tűzködjük meg alaposan, és az alanyról levéve igazítsuk le.
Miután levonjuk a következtetést, hogy ferde szálirányú anyagból nem varrunk többet tubusruhát, az Univerzum is megkönyörül rajtunk, és engedi befejezni az adott darabot. Bónuszként helyreigazodik az első próbánál még felkapónak tűnt alja.
Néhány uncsi varrás és javítás után Laura további nyári darabjaival...
Folt. köv.
