Mikor elkészült Amélia takarója, több anyagból is voltak kicsi maradékok, amiket se kidobni, se elrakni nem akartam.
Így született belőlük inkább két, méretesebb neszeszer, csuklópánttal és belső zsebbel.
Az első a sötétrózsaszínekből (rács mögött virág):
A másik oldalára már nem maradtak egész csíkok, így ott a toldozgatás érdekes mintát hozott létre:
A bélésre pedig egy tenyérnyi szitakötős anyagdarabból alakítottam zsebet:
Ami a világos anyagból még maradt, azt összedolgoztam némi lilákkal. Ide jobban illetek a szitakötők is:
Az utolsó falatnyi darabkákból összefoltoltam a bélésre szánt zsebet:
Ezekkel a maradékokkal tehát leszámoltam, de közben a kezembe akadt egy halványlila textil, panel jellegű mintával, ami évek óta arra várt (elbújva...), hogy neszeszer készüljön belőle. Most meg ha már benne voltam a neszeszer varrásban, és elő is került a rejtekéből...
Folt. köv.






Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése