Oldalak

2020. október 22., csütörtök

Még egy kis babaholmi (no meg egy baba)

 Megint igen sokára írok, de komoly mentségem van rá: született egy pici lányom, Zsófika. Apukájával egyetértve ennyit mutathatok meg belőle a kedves olvasóknak:
 
 
Nagyon rendes kislány, még megvárta a születésével, míg az utolsó varrnivalókkal is elkészültem, nevezetesen alátétekkel a pelenkázójára. Egy jobb sorsra már nem érdemes polártakaró pont kiadta a méretet háromszor, vastag flízzel összesteppeltem hosszában, több vonallal.
 

 Az előlap háromféle gyerekmintás (illetve egy színben odaillő kockás) vászon, csak összevarrva, kifordítva és a szélen, meg öt centivel beljebb összesteppelve a vastag hátoldallal. Az öt centit így tartottam a tűzésnél:




Valamint szintén korábbi, csak még nem mutatott újdonság a szódás kenyér, aminek a receptjét még a tavaszi nagy kenyérsütési láz idején mentettük el:


De akkor nem sütöttem meg, ellenben nemrég, egy bográcsozás alkalmával kipróbáltam. Én háromféle lisztből sütöttem (teljes kiőrlésű, rozs és fehér), de az előkészítés valóban nem több öt-tíz percnél, aztán félóra sütés...

Én amúgyis kedvelem az üres kenyeret, de ez a fajta is csak úgy eteti magát, főleg langyosan:

Sok-sok babázás mellett meglátjuk mennyi varrásra marad idő... de mindenképp...


Folt. köv.

5 megjegyzés:

Bejus70 írta...

Nahát! Ez aztán a meglepetés! Abszolút igazoltnak tekintem a távolléted! Gratulálok Nektek: Anyukának, Zsófikának, Apukának azt kívánom, leljétek sok örömötök egymásban! Jó egészséget mindannyiótoknak és még mindent, amit képzelni csak mertek! :)

Hegemony77 írta...

Wooow! Gratulálok! Sok boldogságot és jó egészséget kívánok Nektek!

a Matula ikrek írta...

Köszönjük! :o)

Papp Ildikó írta...

Gratulálok! A tökéletes talpacskák és aranyos babaholmik miatt már megérte korán kelnem. :)
Boldog babázós időszakot kívánok!

a Matula ikrek írta...

Köszönjük! :)

Megjegyzés küldése