Oldalak

2010. augusztus 19., csütörtök

Moziztunk

Annamari barátnőmmel tegnap megnéztük a Levelek Júliának című filmet.
Nekem tetszett, könnyű, nyáresti szórakozás, előre tudható ugyan, hogy mi lesz a vége, de én szeretem az ilyen filmeket is.
Gyönyörű, olasz tájakon játszódik, ezért érdemes nagyban, vagyis mozivászon méretben nézni, én jónéhány képet ki tudnék vágni belőle, amivel valaki megfesthetné a szobám falát.
A kedves, szöszi Amanda Seyfried az egyik főszereplő, hozzá két, általam nemigen ismert ifjú színészt, Gael Garcia Bernalt, és Christopher Egant (aki nekem kicsit hasonlít Heath Ledger-re) társítottak, a másik szerelmi szálon pedig Vanessa Redgrave és Franco Nero játszott. Talán illendőbb is lett volna őket említeni előbb. :)
Szóval, nézzétek meg, ha szép tájakra, kedves, szerethető szereplőkre, és hepiendre vágytok éppen!

Folt. köv.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése