Nyári színek még...

a kukoricasárga halványzölddel.

Közben meg keretezem a Zsuzsikat és Billeket, ilyenkor így néz ki a szoba /párom megjegyzése: Bucsú van? :o)/

Folt. köv.

Szép Budapest

Batthyány tér, napsütés nélkül, mégis vidáman. Eddig azt hittem, hogy virágos növény párti vagyok, de ez határozottan bejön, inspiráló színösszeállítás. :o)

Egy kép - egy szó

Maraton.

Még egy szoknya

A maradékokból, meg, hogy lássátok, mennyi variációban lehet elkészíteni. :o)



Már a Meskán, 65 cm-es gumival a derekában, 38 cm hosszú...

Folt. köv.

Kalózlányoknak

Elkészült a ruhácska, amihez eredetileg a kalózos anyagot vettem. A maradékból lett a nadrág, és még Krisztihez is jutott belőle, foltolni. Imádom a gyerekruhákat! :o)

Már varrni is vidám volt:

A ruha máris a Meskán (104-es méret), nekem pedig van még jó néhány nyári darab a tarsolyomban, úgyhogy futok is varrni...

Folt. köv.

Amikor nem rontom el...

akkor meg így néz ki.

Nem marad le az akasztó, hogy karabínerrel is lehessen rögzíteni, pánttal szegődik a széle, mert a nem kifelejtett merevítők miatt nem lehet kifordítani:

A hátulján rajt van az övbújtató is:

A belsejében pedig egy hosszú ripszszalag kígyózik (és öltögeti a nyelvét...), hogy a merevített tokból könnyen lehessen kivenni a telefont:

Hát ez egyszeri és megismételhetetlen, mert én ilyet soha többet... :o)

De a pántokkal legalább jobban passzol a napszemüvegtokhoz.

Valami kedvemrevalóbbal...

Folt. köv.

Gyerekkorunk kedvenc ételei

Belindától kapva a felkérést, mi is csatlakozunk a kedves sorozathoz, hogy felemlegessük gyerekkorunk kedvenc ételeit.

Előbb az egyszerűeket: vajas kenyér zöldpaprikával, májkrémes kenyér, parizeres kenyér, üres kenyér (apukánk nagy bosszúságára, méltatlankodott rajta, hogy Tán nincs mit a kenyérre tenni?), körözött, bundás vagy olajban pirított kenyér teával, reggelire a mai gabonapehely helyett mi a "kakaóba beleszeltet", vagyis kakaóval leöntött, kockára vágott kenyeret ettünk. Hamar végeztünk vele, mert ha nem siettünk, túlságosan szétázott, úgy meg már... Ja, és a kakaót anyukánk főzte, nem instantból kevertük.

Ahogy így összeszedtük, kiderül, hogy egyik kedvencünk a krumpli (volt, és ma is az), sokféle formában, rakott krumpli, tepszis krumpli, tepsiben sütött tócsi, szalonnás-petrezselymes újkrumpli, vagy simán héjában főtt, vagy sült (télen a cserépkályhában, ősszel a kertben maradt kukoricaszár, miegymás elégetésekor a parázson, hamuban) változat. A héjában főtt krumplit annyira szerettük, hogy a nagymamánál a malacoknak főzöttből is szemezgettünk, ha alkalom adódott. Az egyik kedvenc vacsoránk szintén a mamánál volt, a sterc. Anyukánk többször is megpróbálta reprodukálni, de ebből a mamáé maradt a kedvenc, a sparherden sütött eredeti. Ez a mamánk (anyukánk anyukája) csodás lekvárokat, szörpöket is készített. Azóta sem ettünk bodzalekvárt, emlékszem, a konyhában levő heverőn (papa ebéd utáni pihenőhelyén) ültünk, mama középen, mi kétoldalt, és felváltva adogatta a lekvárba mártott kenyérfalatkákat jobbra-balra. Miközben vagy az esti mese, vagy már a Szabó család szólt a rádióban, ez ugyan nem tartozik az ételek kategóriájába, de így teljes a kép.
Az édes tésztákat persze szerettük, mint minden gyerek, palacsintából akkor még az egyszerű kakaós vitte a prímet, és anyukánk tarka-barka piskótája. Szilvásgombóc, természetesen, anyukánk metéltnek való tésztával készíti, és darált, cukros mákkal szórja meg, ha pedig több lesz a tészta, mint a szilva, a maradékból apró gombócokat türelmeskedik. Ennek a szilvásgombócnak később nagy riválisa lett keresztmamánk (apukánk nővére) sárgabarackos, főtt krumplis tésztából készült gombóca, fahéjas cukorral a barack magja helyén, és prézlibe forgatva. Szintén nála szoktunk mi is vizes-cukros kenyeret ropogtatni, ha délután megéheztünk.
Ha már gombócok, nálunk mindig is nagy kedvenc vasárnapi ebéd volt (van és lesz) a sült hús-gombóc-káposzta, ami kicsit bővebben: szeletben, lábosban a sütőben megsütött sertéscomb, fokhagymásan, hozzá dinsztelt fehérkáposzta, és nyerskrumplis gombóc. Ez utóbbi finomra reszelt krumpliból és lisztből, pici sóból áll mindössze. Ebből gömbölyít anyukánk kanállal a tál falán majd öklömnyi szépségeket, amiket addig főz kb., míg fel nem jönnek a víz színére. Ez a gombóc akkora kedvenc, hogy nem csak az ebédhez, hanem később csak úgy kézből is ettük, üresen, vagy vacsorára, felszeletelve, palacsintasütőben egy pici olajon körbepirítva, jó hideg tejjel. Egyébként ugyanebből a kombinációból (nyers, reszelt krumpli, liszt, só) van nálunk a túrós csusza is, kicsit hígabbra keverve, és a nokedli szaggatón át a vízbe eregetve. Nem tudom, miért csusza ez, közelebb áll a sztrapacskához, de mi így hívjuk, és kész. Egyébként úgy esszük, mint a túrós tésztát, túróval-tejföllel-sózva, alkalmasint pirított szalonnakockával.
A rövid, tételszerű felsoroláson kicsit túlszaladtunk, de mit tegyünk, nem voltunk válogatós gyerekek! Bár tételesen ideírhatjuk, hogy a spenótót és sóskafőzeléket senki nem ette a családban... :o)

Nos, az eredeti szabályok szerint tovább kéne küldeni, de az az igazság, hogy akiknek a kedvenc ételeire kíváncsiak lennénk, de nagyon, nem szeretnek és idézek: "láncbigyózni", ezért álljon itt egy felsorolás, ha olvasnak, legyenek szívesek kommentben megosztani velünk kedvenc gyerekkori ételeiket (légyszilégyszilégyszi!).


Tehát a nevek:

Juhizs

Mártanéniazéris

Csokifolt-lányok

Aledi

bemka

bubsza

Maris

Most pedig végignézem a listát, legalább nem kell sokat gondolkodnom, hogy mit főzzek ma! :o)

Legközelebb varrással...

Folt. köv.

Szörnytökök támadása

Anyukáméknál idén újfajta tököt ültettünk, "hátha lesz belőle valami"-felkiáltással. Apukám szorgalmas öntözése folytán nem is akármi lett belőle, hanem ez:

Ez itt kérem embermagas töklugas! A fajtáját tekintve kolbásztök, és tényleg alkalmas lenne lugast befuttatni, mert a hagyományos fajtákkal ellentétben az óriási levelei nem böknek, de egyenesen bársonypuhák.

A termései ekkorák, viszonyítási alapul a negyvenes lábam is mellé tettem, lógó helyükön földtől derékig értek.

A virágai sem a szokásos sárga tölcsérek, hanem ilyen finom csipkézett fehérkék:

Ezenkívül keresztlányaimnál is jártam, és engedélyt kaptam, hogy megmutassam rajtuk az új szoknyáikat:

A fényképezéshez külön meg is fésülködtek! :o)

A trikókat a nővérüknek vittem, de ha már ott volt a szoknya mellett... hát majd pont nem próbálják föl, mi?! :o)

De azért nem csak tökvirág nő mifelénk, idei kedvencem a színes rézvirág keverék, még nincsenek teljes bokrosodásuk csúcsán, de már alakulnak. A törökszegfű majd csak jövőre virágzik, különben szegény rézikék lecsúsztak volna a második helyre.

Most pedig vissza a varrógéphez, mert ma még alig zakatolt kicsikét.

Folt. köv.

Amikor elrontom

...akkor így néz ki:

Nem is látszik rossznak, nem? Pedig de.

Ezek itt, kimaradtak belőle, pedig a megrendelő érintőképernyős telefonja védelmében kérte a beépítésüket:

Az igazság azért az, hogy nem egyszerűen kifelejtettem őket, csak épp a tépőzár, meg a bújtató felvarrásakor nem tartottam észben, így azokat simán felvarrtam az összes rétegen át, tehát már nem maradt hely a merevítőknek... A baj azonban nem tragikus, mert minden anyagból van még, sőt időm is van rá még, tehát majd nekifutok újra, addig azonban valami egész mással vigasztaltam magam:

Folt. köv.

Pótlás

Egy elmaradás pótlása, Emilia a hímzett blúzában. :o) Az első képen sajnos nincs feje, azt nem ő készítette, a másodikat (mint látjátok) már ő maga.

A két kép között elutazott Amerikába, így világot lát a kezem munkája. :o)
Hogy többnek is esélye legyen rá, megyek is varrni...

Folt. köv.