Oldalak

2010. október 29., péntek

Lila takaró és tarka sapkák



Elkészült a steppelt, viszonylag egyszerű ágytakaró a szép, lila anyagokból. 50 centiméter széles csíkokból áll össze, a két oldala eltérő, a változatosság kedvéért. Csíkonként steppeltem, vékony flízt közéfogva, nem túl sűrűn, 15 cm oldalú négyzetrács mintában. A steppelés után a darabok széleit szép egyenesre vágtam, majd egyik oldalán a saját anyagából szabott, félbehajtott pántot is hozzáfogva, összevarrtam a darabokat. Kriszti aztán ezeket a rávarrt pántokat szépen lesimítva letűzte, mert addigra hozzá került a mű. A szélein ugyanígy szegte el, és kész is.

Ilyen az egyik oldala (még mindig nem sikerül élethűre fényképezni, pedig úgy sokkal jobban összeillő lilákat látnátok) :


Ilyen pedig a pántokkal tarkított másik (megint meg kell állapítanunk, hogy a szükségből rávarrt pántoktól jobban is néz ki):


Ezen pedig egyszerre látszik mindkét oldala:


Most pedig bemutatjuk családunk kötős tagjának, anyukánknak legújabb remekműveit:



Gyereksapkák, és kézvédők készültek, színátmenetes fonalból, bordás kötéssel (de ha anyukám megadja a leírást, pontosabbat is megtudhattok róluk). Mellesleg, ha hamar megadja, akkor még az őszi gyereksapka pályázatra is benevezzük őket. :o)
Még egy kép, utólag, modellen is bemutatva a sapkát (esetleg később az igaziakon is majd megmutatjuk) :


Végül, de nem utolsósorban, újabb ajándék érkezett postán, Cilitől... "csak úgy":


Egyben feladat, hogy valami szépet gyártsunk magunknak belőle. :o)
Gondolkodunk rajta, meg a kölcsönkenyéren is, ami visszajár :o), aztán ezzel is...

Folt. köv.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése