... lassan elkészül az egész csapat Zsuzsi és Bill, a minapi rendelés nyomán. Közben efféle, turkálós szerzemények száradnak, és várnak sorukra:
Hát igen. Nem úgy haladok a varrással, mint terveztem. Sajna túl sok a közbejövő tényező.
Míg munkanélküli voltam, munkát szerettem volna, most sokkal több szabadidőt... :o)
A szombat miért csak a csajoknak munkanap-otthon??? (Kivételek ne dicsekedjenek hozzászólásban!)
Reggel sütöttem két vörösboros-csokis őzgerincet holnapra ebéd utáni édességnek:
Utána szalonnás masnit ebédre (Sohanebugatta Maris után szabadon), mellé fokhagymás-petrezselymes tejföl mártogatni. Sült még néhány marék eperlekváros kocka is, de az elfogyott, mielőtt észbe kaptam volna, és azt is fényképeztem volna.
Most várom, hogy lejárjon a mosógép, és teregethessek, a takarítás marad máskorra, ha nem lesz ennyi varrnivalóm, amik ujjal mutogatnak rám, és susmorognak... mielőtt lázadás törne ki, nekik esek. Nagy szerencsém, hogy nem egyeztettünk konkrét határidőt.
Mellékelt antropológia szemléltető ábra mutatja, mi történik, ha eszeveszett tempóban hímzünk és nem tudjuk rászoktatni magunkat a gyűszű használatára (itt jegyezném meg, még a bátyám is megkérdezte, miért nem veszek fel ehhez a művelethez gyűszűt... nem is gondoltam, hogy ennyire tájékozott varrásügyben!).
Szóval itt látható az úgynevezett hímzőujj, bemélyedéses bőrkeményedéssel :o) :
De azért haladgatok is:
Folt. köv.
Hosszas küzdelmek árán elkészült a második trió a rendelésből, három fiú:
A küzdelmeket nem annyira a fiúk okozták, hanem egy rossz minőségű cérna (a spulni elejével semmi baj nem volt, nem alapból használok gyenge minőséget) és néhány bacillus.
Mikor a képek keretezéséhez értem alulra és felülre is egy -már sokszor gond nélkül használt-világosszürke cérnát fűztem. Egyik varrás közben elpattant a felső szál. Ez még nem is lett volna nagy gond, újrafűztem, kibontottam a behurkolódott varrást és nekiindultam újra. Szörnyű félórás géptakarítás, számtalan újrafűzés, totális elkeseredés következett ezután, de a felső szál egyre csak borzalmasan hurkolódott a varrás visszáján. Már-már azt gondoltam, hogy megint szerelőhöz kell vinni, de aztán utolsó elkeseredésemben elkezdtem piszkálni a felső szál feszesítőt, hogy tényleg kitört-e újfent a rugója. No ekkor jött a szerencsés fordulat, egy valóságos szöszgömböc pottyant ki belőle, ami szinte kiékelte addig, ezért nem tudtam állítani a feszességet.
Mire ezen túljutottam, ezen a télen először sikerült megfertőződnöm munkahelyen némi megfázás szerű nyavalyával. Szerencsésen ezt is megúsztam bő egy nappal, de még most is azon mérgelődöm, hogy minek jár be manapság mindenki betegen a munkahelyére. Jó-jó tudom én, hogy kell a kajapénz is, meg jobb az óvatosság munkahely megtartás fronton, de szörnyű, hogy egyesek még dicsekszenek is vele, hogy ők aztán gyógyszert be nem vesznek, közben meg kiszakad a fülem a köhögésüktől.
Na, mindegy! Ellenpontnak beszerző utat tettem a rőfösbe, ahol már megint elcsábítottak aljasul némi kilós vászonmaradékkal (rózsás) és vadásztam némi piros alapon apróvirágosat egy Zsuzsi kalapjához, mert a tőpéldányban használtból már kifogytam.
Szóval jönnek a Zsuzsik, velük...
Folt. köv.
