Oldalak

2016. december 15., csütörtök

Karácsonyi polár 2.

Elkészült a második karácsonyi takaró is. Jóval nagyobb, mint Ároné, hisz a nővérének lesz, aki már iskolás. Az alapszín egyik fényképen se színhelyes, fényviszonyoktól függően szilvapuding vagy szilvalekvár színű lilás árnyalat lenne igaziból.
Igyekeztem kicsit nagylányosra válogatni a társított vásznakat, ezért lett fekete-fehér minden díszítés, no meg azért, mert minden lilám és rózsaszínem elszürkítette az alap színét... Ó, igen, és pillangóim is csak ebben a két színben voltak. :o)


A betűket és a pillangókat kétféle elrendezésben próbáltuk ki, kettő az egy elleni szavazással maradt a vízszintes felvarrás. Középre pedig azért tolódott minden, mert ezen a poláron is ott volt a jellemző bolti hajtás vonala, ami vagy eltűnik majd mosáskor, vagy nem, ekképp körérendezve az aplikációk pedig szinte láthatatlanná teszik.


Hogy azért kicsit színesítsem az összképet, mindent rózsaszínnel varrtam fel (nagy a választékom rózsaszín cérnából, de ezt az egyet, ami illett a szilvás színhez, nehéz volt kiválasztani), sőt a betűk kaptak egy extra vonalat is:






Nem csak az időhiány, és/vagy lustaság vitt rá, hogy kész pillangómotívumokkal dolgozzak, hanem az az egyszerű tény, hogy kétféle "tetkós" maradékból játszva kiszabhattam öt lepkét, olyan részletes ábrázolással, ami terveimhez tökéletesnek bizonyult:





Ezeket a rátéteket széles cikkcakkal varrtam fel, Zsuzsi szerint olyan, mintha telefonos képek vagy képernyők lennének. Itt jegyzem meg, hogy valóban kicsit elferdültek a felvarrás során, de azt hiszem, ez nem lesz probléma Biusnál, szóval efelől nyugodtan alszok. (no meg az angol foltos szólás is megnyugtat: egy kész jobb, mint egy tökéletes...)


Most pedig jöhet a harmadik tesóé, máris elkészült a Dinó tesó sablonja... de az egy külön történet. ;o)


Folt. köv.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése