Bemutatkozunk, avagy kicsit több információ rólunk

A varrás szeretetét valószínűleg anyai nagyanyánktól örököltük, aki nem csak öt gyermekének, hanem számos unokájának is rengeteg remek ruhát varrt. Bár édesanyánk inkább a kötőtűk szerelmese, de maga is tud – és alkalmanként szokott is – szabni-varrni, így nem csoda, hogy elég hamar rákaptunk mi is a varrógépére.
Kezdetben a padláson talált régi ruhákból, és ágyneműkből alkottunk, később csatlakoztunk a Burda olvasóinak-felhasználóinak népes táborához, és az unokanővérünktől kapott nagy kupac varrodai maradékból elkészítettük első foltos takarónkat is, bátyánk nászajándékául. Így visszanézve nem volt túl aprólékos munka, legalább 30x30-as, osztatlan négyzetekből állt, és átlós mintája is kissé megtört itt-ott, véges lévén az egy-egy mintából kiszabható darabok száma. Ennek ellenére is szeretett, és elkopásáig használt darab lett, talán ez is hozzájárult ahhoz, hogy azóta is lelkesen foltolunk. Főleg Kriszti – aki gyerekként egy ideig intarzia-készítőnek készült. Az évek során takarók, párnák, válltáskák, telefontokok, és egyéb patchwork-ölhető tárgyak megszámlálhatatlan sora került ki a kezei alól. Figyelmesen gyűjti a témához kapcsolódó könyveket, és szemezget a foltos újságok követhetetlenül bő áradatából is, hogy aztán a kedvére való ötleteket a maga stílusához alakítva ki is próbálja, vagy egy-egy megrendelés esetén végiglapozgathassa mindet, míg rálel a tökéletes mintára, színkombinációra. Mint a foltvarrók többségét, őt is ellepik a színük-mintájuk miatt megvásárolt méteráruk, valamint a maradékok, hiszen egy szilánkos mintához, vagy egy rátétes (például a híres napkalapos Zsuzsi) faliképhez bármilyen kis darab is felhasználható. Rendszeresen landolnak nála a családtagok, és ismerősök megunt, vagy javíthatatlanul elszakadt-kikopott ruhái, amiknek használható részei nemsokára egy-egy újabb alkotásból köszönnek vissza. Nála nem reménytelen a divatjamúlt, vagy már eleve elképesztő szín- és formavilágú darabok sorsa sem, hisz az egyik általam is ismert foltvarró bölcsesség szerint „nincs csúnya anyag, csak még nem vágtad elég kicsire”. Van egy közösen elkezdett takarónk, aminek a célja a rongyoszsák tartalmának lehetséges legnagyobb mértékű leapasztása volt, és így a néhány, már elkészült blokkban nem ritkák a körülbelül fél gyufaskatulyányi elemek sem. Ami széltében-hosszában meghaladja a két varrásráhagyásnyi méretet, jó eséllyel elkerüli a kidobást.
Én magam azért ennél nagyobb darabokkal dolgozom általában, mivel inkább ruhák tervezésével-készítésével szeretek foglalkozni. De csak egy hajszálnyival jobban. Hangsúlyos az „általában” is, minthogy régebben, mikor Kriszti hat keresztlánya, és a bátyánk fia még elég kicsik voltak hozzá, bármilyen szabási maradék felett addig ötleteltünk, míg valamelyiküknek össze nem hoztunk belőle egy kis ruhadarabot. Ez egyébként az egyik kedvenc fejtörőm, divattervezési ihletem egyik jó mozgatórugója. Bár a tervezés épp saját ruhatáram bővítésének céljával indult, el kell ismernem, hogy az én szekrényemben is rendszeresen várakozik hosszabb-rövidebb ideig, jó néhány kelme, hogy felhasználjam végre őket. Mivel mindig nagyvonalú többlettel veszem meg az anyagot, túl sok lehetőséget hagyok nyitva, és nehéz a választás. A nadrághoz mellényt varrjak, vagy egy fűzőszabású felsőrészt, esetleg egy táskát; ebből az anyagból nyárra inkább egy hosszúnadrágot készítsek, vagy caprit, vagy szoknyát, de egy mini ruha is kijönne belőle… Divattervezői végzettségem megszerzése közben is jobban jellemzett az, hogy egy-egy feladatnál túlpörögtem, és szinte végtelen variánsokkal töltöttem meg a vázlatfüzetemet, mint az, hogy tanácstalanul álltam volna a téma előtt. Vannak azért kedvenc stílusaim, a sajátomat is ezekből gyúrtam össze, egyféle country – etno – fantasy filmek jelmezei – régi idők divatja – rám borult a rövidárubolt jellegű kavalkáddá. Amint látható, a puritán egyszerűség távol áll tőlem. Tőlünk. Kedvenc színünk a szivárvány, jobban szeretjük a mintást, mint az egyszínűt, de ha kell, vissza tudjuk fogni magunkat, varrtunk már például hófehér keresztelő takarócskát, és elsőáldozó ruhácskákat is.
Türelmünk ékes bizonyítékai az olyan extrém varrományok, mint az írólapnyi- képeslapnyi darabokból varrt farmerszőnyeg, vagy a jojókból (összehúzott körlapokból) készült mellénykék. Szeretjük megmutatni és megméretni magunkat, így például többször is részt vettünk már a nagynyárádi kékfestő fesztivál pályázatán, és létrehoztuk saját internetes boltunkat a Meska (Mindenféle Egyedi Saját Készítésű Alkotás) piacterén. Nem csak megvarrjuk, de szívesen el is ajándékozzuk műveinket, részt vettünk több jótékonysági akcióban – a Fürge Ujjak magazin gyűjtésén a dévai gyerekeknek, vagy a Meskarácsony ajándékozásán a Fészek Egyesület Átmeneti Gyermekotthonának –, és előszeretettel lepjük meg az ismeretségi körünkben születő babákat is egy-egy kis takaróval.
A varráson kívül más kézműves technikák is közel állnak a szívünkhöz, alkalomadtán szoktunk kötni, horgolni, hímezni, karkötőt csomózni, sőt, kosarat fonni is; kikapcsolódásképpen szívesen olvasunk – ez is családi vonás –, kirándulunk, baráti összejöveteleket rendezünk, lehetőleg társasjátékokkal, és finom vacsorával kombinálva.

Folt. köv.