Oldalak

2018. július 31., kedd

Ms. Margaret Gray úti poggyásza

Na, így könnyű nevet adni egy varrománynak: szürkével hímzett virágok, elegáns anyagok két tónusban, Jane Austen regényeibe illő hangulat, ezek a holmik nem készülhettek másnak, csakis Ms. Margaret Gray kisasszonynak, utazáshoz ugyebár?! 
Az első darabbal igen könnyű dolgom volt, Zsuzsi kiszabva hozta a külső lapokat, szabtam bélést a szürkéből és ferdepántot, valamint a bélés steppelésénél a külső lap alá még egy egyszínű fehér vásznat is, mert a hímzett anyag laza szövésű, átszöktek volna rajta a flíz szálai.


Először elábrándoztam róla, hogy a külső virágokhoz legalább hasonlító virágokkal és indákkal tűzöm, de aztán a realitás talaján maradva, sűrű rombuszmintával varrtam, két színnel:


 Méretes darab, tágas belső térrel, elfér benne sampon, hajbalzsam, tusfürdő, hajkefe...


 Amikor aztán szemügyre vettem a béléshez felvágott blúz nyakán ferdén futó kis madeira fodrokat, elterveztem, hogy azok egy részét legalább elmentem egy kisebb neszeszerbe:


 Mivel ezen a ponton még nem tudtam biztosra, hogy a maradékokkal mit kezdek, vagyis hogy kijön-e a bélés ehhez a darabhoz is, úgy, hogy aztán elég maradjon az utolsóra, inkább szürke alapon fehér virágos vászonmaradékomat hívtam segítségül a béleléshez:


 A hímzett virágosból ekkor volt három keskeny csíkom és egy kivágott virág. Hogy az utolsó centiig elhasználjam, keskeny szürke csíkokkal foltoltam egy nagyobb négyzetté, amiből aztán tolltartó forma neszeszer alakult ki:


 A két végébe szerencsésen találtam a dobozaim közt némi fehér szalagot, így könnyebb használni a cipzárját:


 Az utolsó, már-már árván maradt virágot sem tettem el végül a címkék közé egy dobozba, hanem az egyszínű szürke bélésre varrtam kézzel, a steppelés után. Ha kinyitjuk a cipzárat (és nincs telipakolva még cuccal a neszi) épp kiviláglik alulról:


 Ímhol a csoportkép, igazán kifinomult és elegáns lett a végeredmény:


 Bekukkantó kép, hol a tűzés, hol a mozgalmas mintájú bélés, hol pedig az aplikált virág szolgáltat néznivalót:


Megvásárolható a meskán, a címben szereplő fedőnéven. :o)


Folt. köv.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése