Oldalak

2014. február 23., vasárnap

Vicces, pedig nem az

Először is elkészült a második táncolós szoknya is, a színe ehhez a képhez áll közelebb:


Ilyen szép esése van, gumis derekával valahogy így áll Esztin (no.4. keresztlány) :


Az alját sűrű cikkcakk szegtem, ettől kicsit merev lett, és jobban pörög. :o)


Mivel Móni múltkor hiányolta a kaja képeket, az is jön pár. Elsőnek a hagymás-szalonnás-sajtos pite:


Másodszor vaníliás-tejszínes krémmel töltött mini kürtős kalács, ezt a legnagyobb keresztlányom (no.1.) sütötte, mert megtudta, hogy elugrom hozzájuk. Ilyen kis édes, ha tudja, hogy megyek, összedob egy sütit!!!


 Ezt a skót krémest én sütöttem, de Brigitől (no.1.) kaptam a receptet, amit Kata (no.5.) másolt le nekem:
 

Most pedig a címszereplő következik. Hogy minő furmányokat kell megvarrni az ember lányának...
Párom kicsit elfűrészelte az ujját (nem komoly, csak iszonyú bucibabára kötözték), viszont a kötés koszolódik, és víz sem érheti, tehát védőhuzat kell rá.
A szabásminta elkészítése: körberajzoljuk a delikvens ujját (belső vonal), körbemérjük a kötés kerületét, és ehhez bővítjük a rajzot (külső vonal), majd rátesszük az ujjunkat, és kikacagjuk a kötözöttet, hogy mekkora ducibuci ujja lett:


Aztán szabunk orkánt duplán, flanelt szimplán, kiókumláljuk a gombos-gumiszalagos rögzítést, és negyedóra alatt eszkábálunk egy prototípust:


Amiről próba alapján megállapítjuk, hogy rövid, és nekilátunk szabni az újat.



Utána remélhetőleg kevésbé szokatlan varrásokkal...


Folt. köv.





3 megjegyzés:

Hegemony77 írta...

Szoknya: szép!
Pite: guszta!
Süti: nyammm
Másik süti: nyam-nyammmmm
Ujjkötés-védő: fantasztikus! :)

a Matula ikrek írta...

Köszi, köszi!
Kriszti: a pörgős szoknya legegyszerűbb verziója ez a félkör szoknya, csak nekem az alapul használt nadrágok miatt van nyolc darabból. Szóval hajrá! ;o)

a Matula ikrek írta...

Kriszti, itt a leírás: http://amatulaikrek.blogspot.hu/2011/07/egyszeru-szoknyak.html
Sok sikert, majd mutasd Zsófi szoknyáit! :o)

Megjegyzés küldése