Oldalak

2013. május 28., kedd

Romantikus hármas

Akkor hát itt a harmadik, és egyben utolsó táska, ebből a két romantikus anyagból! :o)
Mivel most már gazdálkodni kellett a nagyobb darabokkal, és új ötlet is kellett, hisz nyolc svédzsebet már mégse varrhattam egy táskára, ezúttal némileg foltvarrottak a külső lapok.
A látványterv:


Hogy azért ne legyen egyszerű, nem applikáltam a kis félköröket (melyek szabásához hamburgeres melegszendvicskrém dobozát használtam), kiötöltem, hogy mindegyiket kistircelem, és alátűzöm a másik anyagot, mintha zsebek lennének.
A bal alsó sarkok kivételével, mert azok valóban zsebek:


Amire kezdetben nem gondoltam, de a végeredménynél aztán nem is zavart annyira, hogy alul és oldalt befordulnak a minták a varrások miatt:


Leginkább csak a zsebek méretét határolta be ez a befordulás, az összképet szerintünk (konzultáció Zsuzsival) nem rontotta el:


Hármaska sötétzöld ferdepántot kapott a tetejére, és a többieknél már használt piroskockás bélést:


Összeálltak egy fotó erejéig mind a hárman is (szerencse, hogy amíg Anyukánk nem választ közülük, nem töltöm fel őket a meskára, mert a mai fényviszonyok nagyon nem fotózáshoz valók!):


A kisebb maradékokból most hamar összefoltolok hozzájuk egy-egy neszeszert, amikkel...


Folt. köv.

4 megjegyzés:

Hegemony77 írta...

Nagyon szép lett ez is! Tetszik a félkör minta, és a zseb!

Brenda írta...

Your bags are adorable.Great job.

a Matula ikrek írta...

Köszi!
Thanks!

Vica írta...

Hűű nagyon ötletes lett a csali zseb. Jó kis minta.

Második gondolatnak az jutott az eszembe, hogy a buszon közlekedve elég zsebes biztos, jó kis átverős. Melyik zsebben is kezdjen el turkálni??? :-)))))

Megjegyzés küldése