Oldalak

2012. október 28., vasárnap

Mivé lett a zongora?

A minap mutatott fekete-fehér blokkokból elkészült végre egy tányéralátét-pár a meskára.
A színes keretezést megtartottam a táskából, ám a kis blokkok ezúttal egyszerű kétszer-két négyzetből állnak.
Az összeállítás elég gyorsan ment, a színeket váltogatva lépcsős elrendezést alakítottam ki, hátlapozva, flízzel bélelve összevarrtam, maradt a mumusom, a steppelés.
Első körben itt is a kereteket tűztem a saját színükkel, de mivel ezúttal keskenyebbek a színes részek, csak egy-egy vonal került a közepükre.
Itt következett a szokásos konzílium, hogy elég-e, vagy folytassam eredeti terveim szerint, vagyis hogy a keretek sarkából még egy átlót is lesteppelek:


 Hátoldalon jobban látszik, hogy az előlapon elégségesnek tűnő varrat még kevés:


 Ezért jött egy rakás átló varrása, amiknél nem is maga a varrás, hanem a két végén a cérnák elcsomózása, és bélésbehúzással való csomóeltüntetés volt a nagyobb munka:


Mindenhol a tűzött felület színéhez alkalmazkodtam a cérna megválasztásánál, feketére feketét, fehérre fehéret...

 Így nem a vonalak látványosak, inkább csak struktúrát ad a tűzés a felületnek (túl azon, hogy a három réteget rögzíti):


Nagyon kontrasztos és vibráló látvány a két kész darab:


Fényképezésnél egymás mellé téve elragadott a fantáziám és képszerkesztő segítségével meg kellett néznem, hogy mutatnának sokan egymás mellett, takarónyi nagyságban:


Remekül, nemdebár? :o) Ha viszont kiszámolom, hogy egy-egy alátét 72 kis darabból áll, már nem is bánom, hogy a készleteim végesek. Vagyis még egy, talán két pár hasonló alátét fog készülni, és kifogy a fekete-fehér maradékos zacskóm is. Juhéjjj...


Folt. köv.

5 megjegyzés:

Hegemony77 írta...

Tuti nem alszol, különben mikor lenne időd ennyit varrni?! :))) Nagyon klasszak!

a Matula ikrek írta...

Gondolod? :o) Köszönöm!
De szerintem 11 nap alatt két alátét nem nagy szám. Bár a zoknis zsákok is elkészültek közbevetőleg...

Vica írta...

Nagyon jópofák lettek. Így már nem is zongorásak.:-)

A takarót is elfogadnám belőlük, bár ami meló lenne velük, na azt nem.
Tán majd egyszer , beteszem a nyugdíjas koromba megcsinálni való dolgok közé.:-))

Kathy írta...

Nagyon cukik! Ezekrol meg a leves is jobban fog izleni. :))

Mtunde írta...

Ezek nagyon jók!!!

Megjegyzés küldése