Oldalak

2011. június 19., vasárnap

Hamis foltos

Rendelésre készül egy új ágytakaró, visszatérő vevőnek, ha már a lánya olyan elégedett volt a lila takarójával.

Az ott már látott, egyszerű technikával, "csak" tűzéssel készül emez is. A fedőlapnak választott anyagban van a turpisság, hiszen foltmintásat nézett ki a leendő tulajdonos. Így aztán adta magát a tűzésminta is, biztosan jól fog mutatni, ha a foltok mentén steppelem össze a flízzel, és a hátlappal. Nem gondoltam végig, hogy mit veszek a nyakamba ezzel a döntéssel.
Tehát a munkamenet egyszerű, kiszabjuk a megfelelő méreteket. A steppelés miatt sosem árt néhány centit körben ráhagyni, még az én viszonylag nagy asztalomon sem lehet bármekkora anyagot szépen kiteríteni, és összetűzködni a rétegeket. Pedig ez a következő lépés, szendvicselni a három réteget (az alsót színével lefelé leteríteni, rá a flíz, aztán a színoldal, színoldalával felfelé), és biztostűkkel összetűzni az első szakaszt.






Aztán jöhet a tűzés. Én sima, nagy öltésekkel varrom, épp elég a megfelelő irányba forgatni az egész kupacot, és át-, meg átgyömöszölni a varrógépen, követve a minta foltjainak szélét.
Kicsit segít, hogy a minta ismétlődik, így először is a teljes szélességen végigfutó vonalak mentén szakaszokra osztottam a nagy darabokat.



Ilyen dekoratív lesz a tűzéstől:


Ha elkészül mindkét fele, és elérek az összevarrásig...

Folt. köv.

2 megjegyzés:

Unknown írta...

Jó ez az anyag! Tényleg nagyon mutatós lett!

a Matula ikrek írta...

Köszi. :o)
A végeredménnyel én is elégedett vagyok, még ha rögös is volt az oda vezető út. :o)

Megjegyzés küldése