Oldalak

2010. szeptember 10., péntek

Festett bútorok


A kezembe került, kis késéssel, az idén áprilisi Otthon magazin, amiben olyan asztalt, meg székeket láttam, hogy csuda. Szerencsére a cikkben feltüntették, hogy honnan vannak,a Kare-tól. Ha felmentek a honlapjukra, a keresés funkcióval összegyűjthetitek, Ibiza life a kollekció neve. Mondjuk, nem értem, hogy miért nem találtam meg őket egyben, csak így, a kereséssel, amit ráadásul nem is lehet linkelni, az alábbi tablót a PrintScreen áldásos szolgáltatásával készítettem.



Az asztalt külön kiemeltem, mert a tablón nem túl nagyok a képek. Hát nem gyönyörűek? Én, a magam részéről, imádom őket. A tarkaságukért, az aprólékos mintájukért, azért, hogy a formájuk se nem túlzóan szertelen, se nem puritán, geometrikus. Persze az összeset megvenni nem kis összeg lenne, és valószínűleg túl zsúfoltan is lennének a nem túl nagy szobáinkban, de azért tetszik. Talán a díszítését kéne felhasználni, erről eszembe is jutott egy viszonylag régi könyvem (de még ma is kapható), ez:


Nagyon szeretem nézegetni, és talán egyszer majd tényleg eljutok odáig is, hogy magam is nekilássak bútort festeni. Kezdhetném a gardróbszekrényem két szélső, sötétkék ajtajával (nemigen volt színválaszték, amikor vettem, és ez még jobbnak tűnt, mint a mindhárom ajtaján fautánzat színű), szívesen dekorálnám őket színes virágokkal. A sötét háttér a könyvben szereplő stílusok közül többnél amúgy is általános, akár az amerikai telepesek munkáin, akár az angol "rózsák és várak" stílusában, vagy a hollandiai hindeloopen-ben. De visszakanyarodva a szupertarka ebédlőgarnitúrához, ehhez is találnánk benne ötleteket. Na nem egy az egyben, de összeszedhetnénk a kedvünkre való színösszeállításokat, virág-, és szegélymintákat, no és persze elsajátíthatnánk a festéshez szükséges tudnivalókat is. Ezekért a részletekért is kedvelem ezt a könyvet, nagyon hasznos, ha kell egy jó motívum, vagy a csomózott karkötőkhöz egy harmonikus színösszeállítás, meg persze, ha csak kell valami, ami felvidít (eye-candy: cukorka a szemnek, ahogy az angol nyelvű blogokon látjuk néhol).
Na de, egyelőre nincs bútorfelújító, vagy átalakító műhelyem, úgyhogy vissza a varráshoz, vagyis...

Folt. köv.

3 megjegyzés:

Unknown írta...

Szépek is ezek a bútorok, a színük is nagyon jó, csak az a baj, hogy, ahogy te is mondtad az egész garnitúrát meg kellene venni hogy jól mutassanak, vagy úgy alakítani a házunkat, szobánkat hogy passzoljon egy egy ilyen bútor darabbal. :)

Belinda írta...

Gyönyörű! Egy lélegzettel bevallom, hogy azóta is forgatom a fejemben a bababútorötletet. :)

a Matula ikrek írta...

Belinda: Efelől nem volt kétségünk! ;o) Látszik rajtad, hogy bababútorgyártó IS vagy!
Amúgy meg bogárfülbeültetésben nagyok vagyunk...

Megjegyzés küldése